Munkaügyi Tudástár

pihenő-, illetve munkaszüneti napon a 7 és a 22 óra közötti idő mindenképpen pihenő-, illetve munkaszüneti napnak minősül, még akkor is, ha a Munkáltató a törvény általános szabályaitól eltérően határozza meg a munkaidő-beosztást. Például ha október 23-án este 8-kor veszi fel a Munkavállaló a munkát, akkor az este 8 és 10 óra közötti időszakot mindenképpen a munkaszüneti napon végzett munka szerint kell díjazni. [2012/I. törvény 87. § (1) bekezdése.]A pihenő- és munkaszüneti nap időtartama szintén 24 óra, a munkanapnál írottak szerint számítandó. [2012/I. törvény 87. § (1) bekezdése.]Jogszabályi indoklás A Munka Törvénykönyve munka- és pihenőidőre vonatkozó bevezető rendelkezései meghatározzák a jogintézménnyel kapcsolatos legfontosabb fogalmak tartalmát.A Munkavállaló munkaviszonyból származó egyik legfontosabb kötelezettsége a rendelkezésre állás, amelynek időbeli kereteit a Munkáltató a munkaidő meghatározásával állapítja meg. A Munka Törvénykönyve szerinti fogalom-meghatározásból egyértelműen kitűnik, hogy nem a tényleges munkavégzésnek, hanem a Munkáltatói rendelkezésnek van jelentősége. A Munkáltató által munkaidőként előírt, meghatározott idő ugyanis attól függetlenül munkaidőnek minősül, hogy a Munkavállaló végez-e munkát vagy sem. Ennek a díjazás szempontjából van jelentősége, azaz a Munkavállaló igényt tarthat munkavégzés hiányában az állásidőre járó díjazásra.A hatályos szabályozásnak megfelelően a munkakörhöz kapcsolódó előkészítő, illetve befejező tevékenységet a Munkavállaló a munkaidőben teljesítheti. A Munka Törvénykönyve meghatározza ezek fogalmát. E tekintetben ki kell emelni, hogy e körben jóllehet nem a munkakör lényegi elemeit képező tevékenységekről van szó, de a Munkavállaló ezeket a feladatokat rendszeresen és szokásosan el kell végezze és a munkaköri feladatai teljesítése szempontjából ezek lényeges tevékenységek.A Munka Törvénykönyve fenntartja, hogy a munkaközi szünet főszabályként nem képezi részét a munkaidőnek. Ez alól kivétel a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott Munkavállaló, tekintettel arra, hogy a munkaközi szünet kiadása az ilyen munkakör esetén többnyire nem jár a tényleges munkavégzés megszakításával. A Munka Törvénykönyve rögzíti, hogy nem része a munkaidőnek a lakóhelyről a munkavégzés helyére történő utazás sem. Nyilvánvalóan, ha az utazás már a munkaidő alatt történik, az a munkaidő részét képezi.A Munka Törvénykönyve pontosabban határozza meg a korábbiakhoz képest a munkanap, illetve a hét fogalmát. Egyértelművé teszi, ha a Munkáltató tevékenysége folytán a Munkavállaló munkavégzése két naptári napra esik, akkor lehetőség van a munkarendben a naptári naptól eltérő munkanap fogalom meghatározására, azaz a munkaidő-beosztás alapjául megszakítás nélküli 24 óra szolgálhasson. Ez a fogalom értelemszerűen irányadó a pihenő-, illetve munkaszüneti napra is, de ezek tekintetében a megszakítás nélküli 24 órát úgy kell meghatározni, hogy a 7 és 22 óra közötti időtartamot mindenképp pihenő-, illetve munkaszüneti napnak kell tekinteni.A Munka Törvénykönyve szerint a napi munkaidő a felek által a munkaszerződésben megállapított munkaidő. A felek megállapodása hiányában napi munkaidő a munkaviszonyra vonatkozó szabályban (jogszabályban, kollektív szerződésben) meghatározott munkaidő.A Munka Törvénykönyve a napi munkaidőtől egyértelműen elhatárolja a beosztás szerinti napi munkaidő fogalmát. Így világosan kitűnik, hogy a Munka Törvénykönyve megkülönbözteti a szerződésben meghatározott munkaidő „mennyiséget”, amely alapját képezi a Munkáltató munkaidő- beosztásának.

A Munka Törvénykönyve - szakítva a hatályos szabályozással - a szokásostól eltérő munkaidő-beosztás lehetőségét nem a Munkavállaló munkarendjéhez, hanem a Munkáltató sajátos tevékenységéhez köti. A megszakítás nélküli, illetve az idényjellegű tevékenység fogalmát lényegesen nem változtatja meg, ám fontos módosításként a több műszakos tevékenység kapcsán a Munka Törvénykönyve a „műszak” fogalmat nem a korábbi szabályozás szerinti „időtartam”, hanem „Munkavállalói csoport” tartalommal definiálja. E tekintetben tehát annak van jelentősége, hogy a Munkáltató az adott munkanapon több Munkavállalói csoportot különböző időszakokban foglalkoztat és ebből a szempontból érdektelen az, hogy ezek a Munkavállalói csoportok váltják-e egymást.
(Munka Törvénykönyve)

A napi munkaidőt a felek a munkaszerződésben teljes vagy részmunkaidőként határozzák meg. Ha erre nem térnek ki a szerződésben, az általános teljes napi munkaidőre (nyolc órára) jön létre a munkaviszony. (Bár a törvény már nem szabályozza a munkaidő mértékének heti tartamát, nem is tiltja, hogy a felek a szerződésben ilyen tartamot kössenek ki.)Az általános teljes napi munkaidő a felek megállapodása alapján legfeljebb napi 12 órára (hosszabb teljes napi munkaidőre) emelhető, ha a Munkavállaló- készenléti jellegű munkakört lát el, vagy
- a Munkáltató, illetve a tulajdonos hozzátartozója (természetes személy Munkáltató).Munkaviszonyra vonatkozó szabály (jogszabály vagy kollektív szerződés), illetve a felek megállapodása az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt is megállapíthat. Erre elsősorban az egészségre veszélyt jelentő munkavégzések (munkahelyek, munkakörök) esetében kerül sor. A felek az adott munkakörre irányadó teljes napi munkaidőnél rövidebb napi munkaidőben, azaz részmunkaidőben is megállapodhatnak. A lényeges különbség a részmunkaidő és az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidő között az, hogy részmunkaidő meghatározása esetén a Munkavállaló díjazása és egyéb juttatásai időarányosan állapítandók meg. [2012/I. törvény 92. §-a.]Jogszabályi indoklásNapi munkaidő a felek által a munkaszerződésben meghatározott, a munkaidő-beosztás alapjául szolgáló időtartam. Ez a Munka Törvénykönyve értelmében lehet teljes vagy részmunkaidő. Ha a felek a munkaszerződésben nem rendelkeznek a napi munkaidőről, akkor a szerződést – a törvénynél fogva - az általános teljes munkaidőre (napi 8 óra) létre jöttnek kell tekinteni. Az általános teljes munkaidőhöz képest a felek a munkaszerződésben hosszabb, illetve rövidebb teljes munkaidőt is kiköthetnek. Rövidebb teljes munkaidő meghatározására kollektív szerződésben is mód van.
(Munka Törvénykönyve)

az új törvény már nem tartalmazza azt a szabályt, hogy a Munkáltató működési rendje megszakítás nélküli, ha azt a munkaköri feladatok jellege indokolja. Az ilyen munkakörök (például portás, biztonsági őr) készenléti kategóriába eshetnek - de hogy oda esnek-e, azt minden esetben a ténylegesen ellátandó feladatok aránya alapján kell eldönteni. [2012/I. törvény 91. § a) pontja.]Megszakítás nélkülinek (folyamatosnak, illetve folytonosnak) akkor minősül a Munkáltató működése, ha tevékenysége naptári naponként hat órát meg nem haladó tartamban vagy naptári évenként kizárólag a technológiai előírásban meghatározott okból, az ott előírt időszakban szünetel, és- társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás biztosítására irányul, vagy
- a termelési technológiából fakadó objektív (a Munkáltató által nem befolyásolható) körülmények miatt másként nem lehet gazdaságosan vagy rendeltetésszerűen folytatni.Társadalmi közszükségletet kielégítőnek tekinthetők például az egészségügyi, a közlekedési szolgáltatást nyújtó vagy a biztonsági feladatokat ellátó Munkáltatók. [2012/I. törvény 90. § a) pontja.]Készenléti jellegű a munkakör, haa) a Munkavállaló a feladatainak jellege miatt – hosszabb időszak alapulvételével – a rendes munkaidő legalább egyharmadában munkavégzés nélkül áll a Munkáltató rendelkezésére, vagyb) a munkavégzés – különösen a munkakör sajátosságára, a munkavégzés feltételeire tekintettel – a Munkavállaló számára az általánoshoz képest lényegesen alacsonyabb igénybevétellel jár.
(Munka Törvénykönyve)

a tevékenység csak akkor minősülhet több műszakosnak, ha a Munkáltató működésének heti tartama eléri a 80 órát. Tehát a Munkáltató heti tevékenységének (működésének) napi átlagban meg kell haladnia a 11 óra 24 percet. A feltételnek már megfelel egy olyan Munkáltató, amelyik két műszakban heti öt napon át működik. [2012/I. törvény 90. § b) pontja.] a törvény a műszak fogalmát kizárólag munkaszervezési szempontból használja. Ezen több olyan Munkavállalói csoportot ért, amelyekkel a Munkáltató „lefedi” az adott munkanapi tevékenységét. A fogalom szempontjából tehát már nincs jelentősége annak, hogy a Munkavállalók azonos időpontban váltják-e egymást, vagy sem.[2012/I. törvény 90. § b) pontja.]
(Munka Törvénykönyve)

A Munkáltató tevékenysége akkor tekinthető idényjellegűnek, ha az a munkaszervezéstől függetlenül az év valamely időszakához vagy időpontjához kötődik. Tehát akkor, ha valamely külső körülmény kényszerítőén befolyásolja a Munkáltatói működést, és az adott tevékenység csak meghatározott időszakban végezhető el, illetve más meghatározott időszakban nem. Jellemzően ilyen körülmény a mezőgazdaság, az építő- és a vendéglátóipar esetében az időjárás, de ilyenek lehetnek jogszabályi előírások, illetve - szűkén értelmezve - fogyasztói szokások is. Az, hogy a Munkáltató valamely munka elvégzésére határidőt vállalt, nem alapozza meg az idényjellegű működést, ha az adott munkát megfelelő munkaszervezési módszerekkel (például raktárkészletek legyártásával) egyenletesen, munkacsúcs nélkül is el lehetne végezni. [2012/I. törvény 90. § c) pontja.]
(Munka Törvénykönyve)

Munkanap főszabályként a naptári nap, tehát a 0 órától 24 óráig terjedő idő. Ha a Munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje egyik naptári napról a másikra áthúzódik (azaz a munkaidő kezdete és befejezése nem azonos napra esik), a Munkáltató által meghatározott egybefüggő 24 óra minősül munkanapnak. Ekkor a Munkáltatónak a munkarendi szabályokban meg kell állapítania a 24 óra kezdetének időpontját (ez szokás szerint az első műszak kezdete). [2012/I. törvény 87. § (1) bekezdése.]Jogszabályi indoklásA Munka Törvénykönyve munka- és pihenőidőre vonatkozó bevezető rendelkezései meghatározzák a jogintézménnyel kapcsolatos legfontosabb fogalmak tartalmát.A Munkavállaló munkaviszonyból származó egyik legfontosabb kötelezettsége a rendelkezésre állás, amelynek időbeli kereteit a Munkáltató a munkaidő meghatározásával állapítja meg. A Munka Törvénykönyve szerinti fogalom-meghatározásból egyértelműen kitűnik, hogy nem a tényleges munkavégzésnek, hanem a Munkáltatói rendelkezésnek van jelentősége. A Munkáltató által munkaidőként előírt, meghatározott idő ugyanis attól függetlenül munkaidőnek minősül, hogy a Munkavállaló végez-e munkát vagy sem. Ennek a díjazás szempontjából van jelentősége, azaz a Munkavállaló igényt tarthat munkavégzés hiányában az állásidőre járó díjazásra.A hatályos szabályozásnak megfelelően a munkakörhöz kapcsolódó előkészítő, illetve befejező tevékenységet a Munkavállaló a munkaidőben teljesítheti. A Munka Törvénykönyve meghatározza ezek fogalmát. E tekintetben ki kell emelni, hogy e körben jóllehet nem a munkakör lényegi elemeit képező tevékenységekről van szó, de a Munkavállaló ezeket a feladatokat rendszeresen és szokásosan el kell végezze és a munkaköri feladatai teljesítése szempontjából ezek lényeges tevékenységek.A Munka Törvénykönyve fenntartja, hogy a munkaközi szünet főszabályként nem képezi részét a munkaidőnek. Ez alól kivétel a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott Munkavállaló, tekintettel arra, hogy a munkaközi szünet kiadása az ilyen munkakör esetén többnyire nem jár a tényleges munkavégzés megszakításával. A Munka Törvénykönyve rögzíti, hogy nem része a munkaidőnek a lakóhelyről a munkavégzés helyére történő utazás sem. Nyilvánvalóan, ha az utazás már a munkaidő alatt történik, az a munkaidő részét képezi.A Munka Törvénykönyve pontosabban határozza meg a korábbiakhoz képest a munkanap, illetve a hét fogalmát. Egyértelművé teszi, ha a Munkáltató tevékenysége folytán a Munkavállaló munkavégzése két naptári napra esik, akkor lehetőség van a munkarendben a naptári naptól eltérő munkanap fogalom meghatározására, azaz a munkaidő-beosztás alapjául megszakítás nélküli 24 óra szolgálhasson. Ez a fogalom értelemszerűen irányadó a pihenő-, illetve munkaszüneti napra is, de ezek tekintetében a megszakítás nélküli 24 órát úgy kell meghatározni, hogy a 7 és 22 óra közötti időtartamot mindenképp pihenő-, illetve munkaszüneti napnak kell tekinteni.A Munka Törvénykönyve szerint a napi munkaidő a felek által a munkaszerződésben megállapított munkaidő. A felek megállapodása hiányában napi munkaidő a munkaviszonyra vonatkozó szabályban (jogszabályban, kollektív szerződésben) meghatározott munkaidő.A Munka Törvénykönyve a napi munkaidőtől egyértelműen elhatárolja a beosztás szerinti napi munkaidő fogalmát. Így világosan kitűnik, hogy a Munka Törvénykönyve megkülönbözteti a szerződésben meghatározott munkaidő „mennyiséget”, amely alapját képezi a Munkáltató munkaidő- beosztásának.

A Munka Törvénykönyve - szakítva a hatályos szabályozással - a szokásostól eltérő munkaidő-beosztás lehetőségét nem a Munkavállaló munkarendjéhez, hanem a Munkáltató sajátos tevékenységéhez köti. A megszakítás nélküli, illetve az idényjellegű tevékenység fogalmát lényegesen nem változtatja meg, ám fontos módosításként a több műszakos tevékenység kapcsán a Munka Törvénykönyve a „műszak” fogalmat nem a korábbi szabályozás szerinti „időtartam”, hanem „Munkavállalói csoport” tartalommal definiálja. E tekintetben tehát annak van jelentősége, hogy a Munkáltató az adott munkanapon több Munkavállalói csoportot különböző időszakokban foglalkoztat és ebből a szempontból érdektelen az, hogy ezek a Munkavállalói csoportok váltják-e egymást.
(Munka Törvénykönyve)

Nem része a munkaidőnek
- a munkaközi szünet (a készenléti jellegű munkakör esetét kivéve),
- a Munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, illetve onnan a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.
A munka „felvételét”, a munkaidő megkezdését követő utazás ideje már munkaidőnek számít. Kiküldetés során a beosztás szerinti, illetve szokásos munkaidőre eső utazás ideje szintéti munkaidő. [2012/I. törvény 86. § (3) bekezdése.] A Munka Törvénykönyve munka- és pihenőidőre vonatkozó bevezető rendelkezései meghatározzák a jogintézménnyel kapcsolatos legfontosabb fogalmak tartalmát.A Munkavállaló munkaviszonyból származó egyik legfontosabb kötelezettsége a rendelkezésre állás, amelynek időbeli kereteit a Munkáltató a munkaidő meghatározásával állapítja meg. A Munka Törvénykönyve szerinti fogalom-meghatározásból egyértelműen kitűnik, hogy nem a tényleges munkavégzésnek, hanem a Munkáltatói rendelkezésnek van jelentősége. A Munkáltató által munkaidőként előírt, meghatározott idő ugyanis attól függetlenül munkaidőnek minősül, hogy a Munkavállaló végez-e munkát vagy sem. Ennek a díjazás szempontjából van jelentősége, azaz a Munkavállaló igényt tarthat munkavégzés hiányában az állásidőre járó díjazásra.A hatályos szabályozásnak megfelelően a munkakörhöz kapcsolódó előkészítő, illetve befejező tevékenységet a Munkavállaló a munkaidőben teljesítheti. A Munka Törvénykönyve meghatározza ezek fogalmát. E tekintetben ki kell emelni, hogy e körben jóllehet nem a munkakör lényegi elemeit képező tevékenységekről van szó, de a Munkavállaló ezeket a feladatokat rendszeresen és szokásosan el kell végezze és a munkaköri feladatai teljesítése szempontjából ezek lényeges tevékenységek.A Munka Törvénykönyve fenntartja, hogy a munkaközi szünet főszabályként nem képezi részét a munkaidőnek. Ez alól kivétel a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott Munkavállaló, tekintettel arra, hogy a munkaközi szünet kiadása az ilyen munkakör esetén többnyire nem jár a tényleges munkavégzés megszakításával. A Munka Törvénykönyve rögzíti, hogy nem része a munkaidőnek a lakóhelyről a munkavégzés helyére történő utazás sem. Nyilvánvalóan, ha az utazás már a munkaidő alatt történik, az a munkaidő részét képezi.
(Munka Törvénykönyve)

a Munkavállaló egyoldalú nyilatkozattal nem mondhat le munkabérigényéről. Ezentúl azonban közös megegyezés alapján lemondhat a Munkáltatóval szembeni jövőbeni igényéről. E szabály alkalmazása során nem minősül jövőbeni igénynek, ha a Munkavállaló a már esedékes munkabérből való levonáshoz járul hozzá. [2012/I. törvény 163. § (1) bekezdése.] A Munka Törvénykönyve a munkabér védelmére vonatkozó szabályokat lényeges változtatások nélkül átveszi a hatályos Mt. szabályozásából. Eltérés a korábbiaktól, hogy a Munka Törvénykönyve néhány olyan szabályt, amelyek az átutalással történő bérfizetéssel idejét múlttá váltak, csak az egyébként ma már ritka készpénzzel történő bérkifizetés esetére tart fenn.
(Munka Törvénykönyve)