A korábbi munkajogi szabályok nem tartalmazták az adott helyzetben általában elvárhatóság kategóriáját, ez a polgári jogból került át a munkajogba. Az elvárhatóság objektív kategória, olyan magatartást jelent, ami egy átlagembertől elvárható.Mindig az adott eset összes körülményétől függ, hogy ennek az elvnek az adott helyzetben mi a konkrét tartalma. Az adott helyzetben általában elvárható magatartás, mint általános követelmény, csak abban az esetben alkalmazható, ha törvény nem ír elő eltérő - általában szigorúbb - követelményt (például a kártérítési felelősség egyes eseteiben a kárt akkor is viselni kell, ha az előreláthatatlan volt). [2012/I. törvény 6. §(1) bekezdése.]
Jogszabályi indoklásA Munka Törvénykönyve több rendelkezése [6-11. §-ok] is általános magatartási szabályokat állapít meg. Az (1) bekezdése a hatályos szabályozáshoz képest alapelvi szintre emeli az elvárhatóság kategóriáját. A hatályos Mt. 103. § (1) bekezdés b) pontja tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a Munkavállaló munkáját az elvárható szakértelemmel köteles végezni. Az elvárhatóság fogalma azonban ennél jóval tágabb, amely különösen az együttműködési kötelesség teljesítése vonatkozásában tekinthető zsinórmértéknek. Az elvárhatóság annyiban objektív kategória, hogy egy bizonyos átlagos szintet jelent, annyiban azonban szubjektív, hogy meghatározott ismérvek alapján csoportosítható személyösszességre vonatkoztatható. Hasonló mondható el az „adott helyzet” fogalmáról is, amely vagy tágítja, vagy szűkíti az érintett személy mozgásterét. Az adott helyzetben általában elvárható magatartás, mint átlagos követelmény azonban csak abban az esetben alkalmazható, ha törvény eltérő – általában szigorúbb – követelményt nem ír elő.A (2) bekezdés a jóhiszeműség és tisztesség alapelvét rögzíti a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során. A jóhiszeműség és tisztesség elve azt jelenti, hogy a jogok gyakorlása, illetve a kötelezettségek teljesítése során tekintettel kell lenni a másik fél érdekére. Uralkodó nézet szerint a jóhiszeműség és tisztesség a kölcsönös bizalom alapvetően etikai eredetű követelményét fejezi ki. Ez a követelmény a munkajogviszonyban kiemelt jelentőségű, hiszen tartam jogviszonyról van szó, amelynek tartalmát alá-fölérendeltség jellemzi.A (3) bekezdés tartalma új a hazai munkajogban és alapvetően a német jogban ismert egyoldalú teljesítés-meghatározásra épül. A munkajogviszonyban kimutatható alá-fölérendeltség egyik megnyilvánulása az egyik fél általi egyoldalú teljesítés-meghatározás. A Munkáltatónak joga van a Munkavállaló szerződésben meghatározott feladatainak teljesítését konkretizálni, a teljesítés módját, intenzitását, időtartamát egyoldalúan megállapítani. A Munka Törvénykönyve a középmértékhez képest szigorúbb követelmény állít fel a Munkáltató magatartásával szemben, amennyiben a Munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján kell figyelembe vennie. A Munkáltató döntései, különösen a munkaszerződésben foglaltakhoz képest eltérő foglalkoztatás esetén – például túlmunka, munkakörbe nem tartozó munka elrendelése – okozhatnak sérelmet a Munkavállalónak, azonban ez nem lehet aránytalan. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Munkáltatói döntés elmaradása a Munkáltatónak okozna aránytalanul nagyobb kárt, költséget, illetve általában sérelmet, mint amilyet intézkedése okoz a Munkavállalónak.A (2) és (3) bekezdés tartalma nincs ellentmondásban egymással. A (2) bekezdés általános magatartási követelményként fogalmazza meg a jóhiszeműség és a tisztesség elvét és ebben a kontextusban tiltja az olyan magatartást, amely a másik jogát, jogos érdekét sérti. A (3) bekezdés a munkajogviszonynak arra a sajátosságára utal, amely az alá-fölérendeltség miatt a Munkáltató részére adja meg a teljesítés konkretizálásának jogát. Ebben a körben a Munkáltató az eredeti szerződéses tartalomtól eltérő teljesítést is elrendelhet. Ez adott esetben okozhat sérelmet a Munkavállalónak, azonban ez nem lehet aránytalan.A (4) bekezdés külön nevesíti a kölcsönös együttműködés kötelezettségét. Az együttműködés általános kötelezettség, azonban ismertek bizonyos korlátai, amelyeknek a munkajogviszonyban különös jelentősége van. A (4) bekezdés az együttműködési kötelezettségnek egy érzékeny területét érinti, a tájékoztatási kötelességet. Ennek értelmében a törvény hatálya alá tartozók kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről, illetve ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkajogi jogviszony létesítése, a törvény szerinti jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. Az „e törvény hatálya alá tartozók” nem csupán a Munkáltatóra és a Munkavállalóra, hanem a 2. §- ban felsoroltakra terjed ki, alkalmazandó a munkaviszonyhoz kapcsolódó valamennyi jogviszonybeli félre (lásd tanulmányi szerződés, versenytilalmi megállapodás, stb.). A tájékoztatási kötelesség azonban nem abszolút és ennek egyes eseteit a Munka Törvénykönyve nevesíti is, például a Munkáltató és a Munkavállalói képviseleti szervek közötti magatartási szabályokban [234. § (1) bekezdés]. Más esetben a rendelkezés közvetett, illetve negatív módon történő megfogalmazása utal az együttműködési kötelezettség korlátaira. Erre példa a Munka Törvénykönyve 10. § (1) bekezdése. Összefoglalásképpen megállapítható, hogy az együttműködési kötelezettség általános korlátjai a felek védett érdekei, így különösen a Munkáltató gazdasági érdekeinek, illetve a Munkavállaló személyhez fűződő jogainak a sérelme vagy veszélyeztetése
(Munka Törvénykönyve)
Hirdetés
G
Munkavilága a Google-ben
Ha később is gyorsan szeretnéd megtalálni ezt az oldalt, keress rá a Google-ben:
munkavilaga.hu
Megnyitás Google keresésben →