Paár Ádám igen fontos kérdéskört érintett a robottechnika társadalmi hatásával foglalkozó írásában (Magyar Nemzet, 2017. szeptember 1.), s külön érdeme, hogy a problémakört történelmi kontextusba helyezte. Mert ugyan a jelenlegi fejlett ipari társadalmakban az egyre hatékonyabb automatizáció ellenére a gazdaság ma még jól láthatóan munkaerőéhséget generál, a robottechnika elterjedésével ez a trend megfordulhat, és már ma készülni kell az akkor jelentkező problémák kezelésére. „A robotok megadóztatására” irányuló elképzelés ugyanakkor a jelenleg uralkodó üzleti és közgazdasági gondolkodás logikáját követi: nem véletlen, hogy ezt az adótípust eredetileg többek között éppen Bill Gates, a Microsoft fő tulajdonosa vetette föl.
Csakhogy egy ilyen adópolitika a technikai innováció csúcsteljesítményét büntetné, anélkül hogy megvizsgálná az ilyen eszközöket alkalmazó vállalkozások profitrátáját. Egy ilyen eljárás egyáltalán nem érinti a spekulatív tőke és az extraprofit szempontjából jelentős más szektorok adóztatását. A robotadó így éppen a társadalmi javak hatékonyabb – tehát kevesebb emberi fáradozással és szenvedéssel történő – megtermelésének további fejlődését lassítaná, azaz a társadalom tagjainak jólétére hivatkozva e jólét lehetőségeit korlátozná.
A másik oldalról ugyanez a logika az embert pusztán munkaerőként kezeli. Bár Paár Ádám ezzel kapcsolatban nagyon helyesen a munkaerő átképzésének támogatásáról ír, és erre majd szükség is lesz, kétséges, hogy ez önmagában megoldaná a problémát. Nagy a valószínűsége, hogy egy ilyen „szociálpolitika” két részre szakítaná a társadalmat: a munkával kereső jómódúakra és a segélyen élő tömegekre. Utóbbiak többségének sorsa pedig valószínűleg tartósan megpecsételődne, hiszen ha a robotizáció tartósan lecsökkenti a munkaerő iránti igényt, akkor rajtuk az „átképzés” bűvös jelszava sem lesz képes segíteni. Az erre a sorsra jutó réteg könnyen a politikai demagógia közönségévé válhat, amiképpen az ókori Rómában meg is történt a „kenyeret és cirkuszt” népével.
Ha tehát a robottechnika tömeges elterjedése valóban a munkaerő iránti kereslet – azaz a társadalmi össz-munkaerőigény – jelentős csökkenését fogja előidézni, akkor az így kialakult helyzetet nem egyszerűen a politikának kell majd kezelnie, hanem magának a társadalomnak, a kultúrának, a művelődésnek. Ebben a tekintetben különösen nagy felelőssége lesz a humán értelmiségnek. A robotok elterjedése jelentős mértékben növelheti a társadalom tagjainak – nem csak anyagi javakban mért – jólétét, és hozzájárulhat az emberi szabadság teljesebb kibontakozásához. Ám ha a ma uralkodó közgazdasági szemlélet logikáját követve az új helyzetet a politika az innovációt képező robotok egyoldalú megadóztatásával és – akár ezzel ellentétes szándéka ellenére – a panem et circenses értékrendszerének jegyében tartósan segélyen élő tömegek generálásával fogja megoldani, a pozitív fejlemény visszájára fordulhat, és az eljövendő generációk számára az áldásból könnyen átok válhat.
(MNO)

Vissza a hírekhez