2026. július 22. szerda Magdolna
Időjárás:
Betöltés...
MNB Árfolyam
Betöltés...

Munkaügyi Tudástár

Munkaügyi, bérszámfejtési és munkavédelmi kérdések közérthetően. Keresd meg gyorsan a választ a legfontosabb szakmai kérdésekre!

Legalább 5 karakter megadása szükséges.
2016.11.17.

Komoly munkaerő-hiány van Komárom-Esztergom Megyében

Naponta mintegy 23 ezer ember jár el Komárom-Esztergom Megyéből a közigazgatási határon kívülre dolgozni, miközben a helyi vállalatok munkaerő-hiánnyal küzdenek.


A generalista módú szakemberek képzése kell, hogy az alap legyen, vagyis a munkatársaknak olyan általános ismeretekkel kell bírniuk, amellyel az ügyek elvégzése elképzelhetetlen – mondta Emődi Ferencné. Mint azt az Oroszlányi Járási Hivatal vezetője elmondta, az itt dolgozók a közigazgatás motorja, s a generalisták és specialisták együttes munkája kell, hogy megjelenjen a hivatalban. „Mivel a kormányablakban a kollégák egy légtérben dolgoznak, így ki tudják segíteni egymást.”

„Nagy gondokkal küzdünk a jogi végzettségű kollégák hivatalhoz való odacsábításával” – mondta J. Nagy Éva. Ehhez véleménye szerint erősíteni kellene a gyakornoki képzéseket, hiszen így lehetne a fiatal munkaerőt odacsábítani. Emellett nehéz akollégák utánpótlása.

Naponta mintegy 23 ezer ember jár el Komárom-Esztergom Megyéből a közigazgatási határon kívülre dolgozni, miközben a helyi vállalatok munkaerő-hiánnyal küzdenek. Ezen a helyzeten próbál segíteni a kormányhivatal munkaerő-közvetítő szolgáltatásával. Mint azt J.Nagy Éva elmondta, a megyében lévő vállalatokhoz nemcsak kétkezi munkásra, de felsőfokú végzettségűekre is szükség lenne. Ezért nemcsak az álláskeresőknek, de az olyan állással rendelkezőknek is kínálnak lehetőségeket, akik eljárnak a megyéből dolgozni, de megfelelő ajánlat esetén szívesen dolgoznának a lakóhelyükhöz közelebb.

Emellett az ipari parkok igényeinek felmérését követően képzésekkel, átképzésekkel segítenek azon inaktív rétegeknek, akik jó ideje nem dolgoznak. Ezekre az oktatásokra a járási foglalkoztatási osztályon keresztül lehet jelentkezni – mondta a hivatalvezető.
(OrientPress )

Hirdetés
Hirdetés
Munkavilága a Google-ben
Ha később is gyorsan szeretnéd megtalálni ezt az oldalt, keress rá a Google-ben: munkavilaga.hu
Megnyitás Google keresésben →