Ez a csökkenés annyi, mint az első hat legnagyobb ipari foglalkoztató (Audi, Bosch, GE, Videoton, Continental, Flextronics) összlétszáma. Az OECD utolsó hivatalos statisztikája szerint 2014-ben 394 ezer magyar lakott külföldön, számuk az utolsó öt év átlagában évi 48 ezer fővel növekedett, és ebben nincsenek benne a külföldön dolgozó ingázók.

Közben a halálozás évi 30-40 ezer fővel haladja meg a születésszámot. A rendelkezésre álló munkaerő drasztikus csökkenésében tehát a romló demográfia hatását meghaladja a kivándorlás okozta csökkenés.

A munkaerőbázis csökkenését okozó káros folyamatokat meg kellene szüntetni, illetve legalább lassítani. Ez kormányzati feladat, és nem könnyű. Elismerés illeti a népszaporulat növelését, családtámogatást célzó intézkedéseket. Ugyancsak üdvözlendő a törekvés az államigazgatás létszámának csökkentésére. A szent tehénként kezelt közfoglalkoztatás intézménye viszont ebben a formában idejétmúlt, s meggyőződésem, hogy a 200 ezer fő egy része, ha kismértékben is, de mobilizálható volna – különösen vidéken. A kivándorlás kérdését szőnyeg alá söpörve érzem: az elmúlt három év körülbelül 20 százalékos itthoni reálkereset-növekedése, a már látható jövő évi további növekedés, a Brexit és a fejlett Európát sújtó tömeges migráció minden bizonnyal sok magyar kivándorlót elgondolkodtatna a visszatérésben – ha ez a téma nem a kozmetikázott propaganda része lenne, hanem érdemben a közbeszéd részévé válna.

Mindenekelőtt azonban az oktatási rendszer fejlesztése az, ami olyan elsőrendű prioritássá kellene hogy váljon, amely messze megelőzi a sportot, az olimpiát, a paksi bővítést, hogy csak néhányat soroljak. Enélkül nincs lehetőség még a régióhoz való felzárkózásra sem, és egy a 2008–2012-eshez hasonló válság – amelynek több előjele is van – teljesen készületlenül érhet bennünket.
(Világgazdaság )

Hirdetés