2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
Időjárás:
Betöltés...
MNB Árfolyam
Betöltés...

Munkaügyi Tudástár

Munkaügyi, bérszámfejtési és munkavédelmi kérdések közérthetően. Keresd meg gyorsan a választ a legfontosabb szakmai kérdésekre!

Legalább 5 karakter megadása szükséges.
2012.07.29.

Czomba Sándor: lesznek szabad vállalkozási zónák

A kkv-k az ország keleti részében jó pályázatokkal komoly munkahelybővítést tudnak majd végrehajtani


Létrehozza a kormány a szabad vállalkozási zónákat, amelyekhez forrást, eszközöket is átcsoportosítanak majd - erősítette meg a foglalkoztatási államtitkár. Czomba Sándor az Ütköző című műsorban kijelentette, az Állami Számvevőszék összesítése szerint 2002 és 2010 között 1850 milliárd forintot költöttek el erre a célra úgy, hogy a foglalkoztatás helyzete nem sokat javult.Azt szeretnénk, ha létrejönnének ilyen zónák, és velük a munkavállalói és munkaadói oldal is megtalálná a számításait, lehetőségeit. Persze a részletek lesznek majd igazán érdekesek, mert azzal nem vagyunk előbbre, ha egy cég az ország nyugati feléből a keletibe települ, és ott megszüntet száz munkahelyet, itt meg létrehoz százat, egyébként pedig köszöni az államnak, hogy segített – részletezte az államtitkár.Czomba Sándor közölte azt is, a tapasztalatok azt mutatják, a keleti országrészekben sok kis- és középvállalkozás működik, amelyek jó pályázatokkal komoly munkahelybővítést tudnak majd végrehajtani.
(Hiradó)
Hirdetés
Hirdetés
Munkavilága a Google-ben
Ha később is gyorsan szeretnéd megtalálni ezt az oldalt, keress rá a Google-ben: munkavilaga.hu
Megnyitás Google keresésben →