A felperes a keresetében a munkáltató rendes felmondása jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.

A munkaügyi bíróság ítóletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a felperes 1987-től 2001-ig varrodai üzemvezetőként, 2004. június 14-étől varrodai művezetőként állt az alperes alkalmazásában. Utolsé munkaszerződés-módosítása értelmében minőségi műszaki biztosítási előadó munkakört látott el, havi 115 000 forint besorolási bér mellett. Munkaviszonyát az alperes a 2005. augusztus 2-án kelt rendes felmondásával szüntette meg, azon indokolással, hogy a felperes munkájára az I.-i üzemegységben a határidőre történő kiszállítás és minőségi megfelelőség érdekében folyamatosan szükség van, ugyanakkor 2005. évben a munkavállaló a munkában töltendő napok több mint 50%-ában nem volt a munkahelyén. Munkaköre ellátását folyamatosan helyettesítéssel kellett megoldani, ami a zökkenőmentes munkavégzést akadályozta. A felmondás tartalmazta azt is, hogy a felperes a részére felajánlott varrénői munkakört nem fogadta el.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a varrodában a minőségellenőrzési feladatok folyamatos, zökkenőmentes és megfelelő színvonalú ellátásának biztosítása a munkáltató működésével összefüggő olyan ok, amely miatt jogszerűnek minősül azon munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetése, akinek huzamos ideig tartó munkavégzésére nem számíthat. A felperesnek az egészségi állapota miatt 2004 októberétől - kisebb-nagyobb megszakításokkal - a keresőképtelen állapota a felmondás közléséig fennállt.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítóletével az elsőfokú bíróság ítóletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság ítóletében kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság ítóletének megváltoztatására sem ténybeli, sem jogi alap nem volt. A felperes munkaköre folyamatos jelenlétet igényelt, távolmaradása a működésben zavart okozott, így közömbös, hogy a távolléte nem haladta meg a munkában tölthető napok 50%-át. Ez a pontatlan meghatározés a felmondást önmagában nem teszi jogellenessé. A bíróság az eset körülményeire tekintettel a rendeltetésellenes joggyakorlást nem állapította meg.

A felperes felülvizsgálati kérelme a mindkét fokon eljárt bíróság ítóletének hatályon kívül helyezésére, és az alperes kereset szerinti marasztalására irányult. Érvelése szerint a munkáltató amiatt mondott fel, hogy 2005. évben a munkával tölthető napoknak több mint 50%-át nem a munkahelyén töltötte, és nem írta alá a munkaszerződés-módosítását. Nem vitásan 49 napig volt táppénzen, azonban ez nem réhaté a terhére, és nem lehet összefüggésbe hozni a munkáltató működésével. A munkáltató kötelessége a helyettesítésről gondoskodni, ez olyan, a működésével összefüggő körülmény, amellyel számolnia kell. Álláspontja szerint sérült a rendeltetésszerű joggyakorlás [1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 4. §], valamint az egyenlő bánásméd követelménye (Mt. 5. §). A felperes további érvelése szerint a felmondás közlése előtt a munkáltató meg sem kísérelt számára másik munkakört felajánlani.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítólet hatályában valé fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

Az alperes a rendes felmondását arra alapította, hogy az I.-i varroda működésében zavart okozott a felperes hosszabb ideig tartó távolléte, munkakörének ellátását folyamatosan helyettesítéssel kellett megoldani, a felajánlott varrénői munkakört pedig a munkavállaló nem fogadta el. Az Mt. 89. §-ának (2) bekezdése alapján vita esetén a felmondás indokának valéságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. Ebből következően az alperest terhelte a rendes felmondásban írtak bizonyítása. Ez az adott esetben a felperes munkaköre állandé munkavállalóval valé folyamatos ellátásához fűződő érdek, illetve ennek hiánya következményeinek bizonyítását is jelenti.

Az eljáré bíróságok tényként kezelték a varroda munkájában mutatkozé fennakadásokat a felperes hiányzása miatt, ezen megállapításuknak azonban nem adták indokét. A lefolytatott bizonyítási eljárós során nem tisztázédott, hogy a felperes speciális ismeretekkel rendelkezett-e, vagy a feladat bármely varrénő részéről könnyen elsajátíthaté volt, ezáltal a helyettesítés e vonatkozásában jelentett-e jelentős fennakadást. Az eljárós során az sem került feltárásra, hogy az alperes megrendelés állománya és az állandé dolgozói létszám mellett milyen teljesítmény kiesést jelentett a felperes munkakörének más munkavállalóval valé ideiglenes helyettesítése. Értékelni kell, hogy a rendes felmondásban az alperes maga is azt rögzítette, hogy „a varrodai munkavégzésben nem okoz nagymértékű fennakadást egy-egy varrénő hiánya, jó munkaszervezéssel a határidők betarthaték”.

Az alperes csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztat, ezért vizsgálni kell, hogy a felperes betegsége és távolléte a többi munkavállalóhoz képest jelentős eltérést mutatott-e. Értékelni kell, hogy a felperes foglalkoztatásának kezdetekor gerincproblémái miatt már 40%-os munkaképesség-csökkent volt, amelyről a munkáltató is tudott.

A felperes hivatkozott arra is, hogy a rendes felmondást megelőzően - annak indokolásával ellentétben - részére más munkakört nem ajánlottak fel, ez pedig az adott esetben a felmondást önmagában jogellenessé teszi [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet irányadó 1. § (2) bekezdése]. Az eljáré bíróságok álláspontjukat erről nem fejtették ki, ítólet indokolási kötelezettségüknek nem tettek eleget [1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 221. §], ezáltal eljárósjogi szabályt sértettek.

A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíréság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítóletét a munkaügyi bíróság ítóletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárósra és új határozat hozatalára utasította.
(MT Munkaügyi Tanácsadó Iroda)

Hirdetés