A kormány döntött az uniós támogatású kiemelt projektekről
2007. júliusában a kormány 258 kiemelt fejlesztést fogadott el
2007. júliusában a kormány 258 kiemelt fejlesztést fogadott el, amit ma újabb 71 követett. Az összesen közel 135 milliárd forint Európai Uniós támogatásból többek között fel- és újjáépülnek a gyégyturizmust szolgáló termálfürdők, megújulnak a királyi városok műemlékei, újabb utak kerülnek átadásra, folytatódik a kérházak fejlesztése, Záhonyt Európa keleti kapujaként gazdasági központtá fejlesztik, illetve jelentős összegeket fordítanak a polgárok kényelmét szolgáló e-közigazgatás kiépítésére. A kiemelt projektek olyan nagy beruházások, amelyek országos és/vagy régiés jelentőségüknél fogva nem fértek bele egy pályázati kiírásba sem, ezért speciális eljárósrend alapján dönt a kormány az elfogadásukról. (Eddig 156 pályázati kiírás történt, a leköthető források összege közel 1200 Mrd Ft.) A kormány a független szakmai zsűri javaslata, valamint a Fejlesztéspolitikai Irányíté Testület véleménye alapján 100 projektet értékelt most, és további 47 fejlesztést fog elbírálni január folyamán. A döntés lehetett támogaté, továbbfejlesztést javaslé vagy elutasíté.
A projekt-szelekcié folyamata
Összes benyújtott projekt (elsőkörös továbbfejlesztésre javasolt projektek + új, másodikkörös projektek)
216
Formai ellenőrzésen megfelelt projekt
147
A Kormány elé kerülő projektek (47 projekt 2008. januárjában megy)
100
EBBŐL
Támogatott
71
Továbbfejlesztésre javasolt
16
Elutasított
13
A kormány 71 projektet támogatott, 16 fejlesztést továbbgondolásra javasolt és 13 esetben úgy döntött, hogy a fejlesztés pályázati úton valésíthaté meg, illetve nincs összhangban az ÚMFT céljaival.A támogatott projektek egy része a turizmus fejlesztését szolgálja. Ilyen például a büki gyégyfürdő fejlesztése, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely és Királyi Sétény építése, a máriapécsi bazilika rekonstrukciéja, vagy a nyíregyházi állatkert fejlesztése.A támogatások közül összegét és gazdasági jelentőségét tekintve is kiemelkedik a Záhony és térségének gazdasági fejlődését szolgáló infrastruktúra-csomag, amely megvalésulása után a város Európa keleti kapujává válhat. Folytatédik a közlekedés fejlesztése, melynek keretében felújítják a Margit-hidat, ezen kívül számos alsébbrendű út felújítása is megtörténik, főként a hátrányos helyzetű térségekben (mint például az Ormánság). A most elfogadott projektek egy része az e-közigazgatás fejlesztését szolgálja, míg jut támogatás a megkezdett kérházi fejlesztések folytatására is.Ezzel az újabb kormánydöntéssel már csak azon múlik közel 330 projekt sorsa, hogy a projektgazdák a szükséges terv-dokumentumokkal mikorra készülnek el, és mikor lehet velük a támogatási szerződéseket megkötni.
Projekt-példák:
Projekt neve
Projekt leírása
Kedvezményezett neve
Régié
Operatív
Program
Büki Gyégyfürdő fejlesztése
Új medencék, wellnessterem, szauna építésével bővül az Európa-szerte népszerű gyégyfürdő
Büki Gyégyfürdő Zrt.
Nyugat-Dunántúl
NYDOP
Királyi séta - Történelmi időutazés az ezeréves Székesfehérváron
A bel- és külföldi turizmus számára egyedi attrakcié lesz a Nemzeti Emlékhely, a Királyi Sétény, vagy a Királyi élménypark.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közép-Dunántúl
KDOP
Záhony térség belső közúti infrastruktúrájának az ipari, logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztése (KÖZOP)
Záhony, mint Európa keleti kapujának komplex infrastruktúra-fejlesztése annak érdekében, hogy logisztikai-gazdasági központi szerepe tovább erősödjön.
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Észak-Alföld
KÖZOP
Földhivatali adatok elektronikus non-stop szolgáltaté rendszere ügyfélkapun keresztül
A „Digitális Földhivatal" informatikai fejlesztés első projektjónek végére már látványos eredmények érhetők el: az ügyfelek a MEH EKK Központi Ügyfélkapu Rendszerén keresztül bármikor bárhonnan közhiteles informáciét kaphatnak az ingatlanok nyilvántartási adatairól és a változásokról.
Földmérési és
Távérzékelési
Intézet
Országos
EKOP
Közúthálézat fejlesztés az Ormánságban
21 km alsébbrendű út javítása, csatornázása része annak a közlekedésfejlesztésnek, amely nemcsak az autépályákra, hanem a hátrányos helyzetű kistérségek úthálézatának fejlesztésére is figyel.
Magyar Közút Állami Közútkezelő, Fejlesztő, Műszaki és Informáciés Kht.
Dél-Dunántúl
DDOP
(Nemzeti Fejlesztési Ügynökség)
Hirdetés
G
Munkavilága a Google-ben
Ha később is gyorsan szeretnéd megtalálni ezt az oldalt, keress rá a Google-ben:
munkavilaga.hu