2005.07.19.
Jegybanki alapkamat
Újabb kamatvágás:A várakozások szerint tegnap is 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank.
A monetáris tanács a jó infláciés kilátásokra és az erős forintra tekintettel hozta meg egymás után a tizedik, kamatmérséklésről szóló döntését, amely akár egységes is lehet. Az új kamat így 6,75 százalék.
A kamatvágásról szóló közleményben szűkszavúan nyilatkozott a monetáris tanács a következő időszak monetáris politikájáról, amellyel kapcsolatban az adóváltozások infláciéra gyakorolt hatása miatt léteznek bizonytalanságok a piacon. Járai ennek kapcsán elmondta: önmagában nem ad okot a monetáris lazításra az, hogy az áfacsökkentés hatására 1-1,5 százalékponttal lehet alacsonyabb az inflácié annál, mint az adólépés nélkül. (Jövőre az éves drágulás 2-2,5 százalék között lehet Járai szerint.) Ennek megfelelően az adóintézkedésekből fakadó egyszeri, átmeneti hatásokat nem kívánja monetáris politikai lépésekkel ellensúlyozni. Járai kitért arra is, az MNB és a Pénzügyminisztérium szakértői között folynak az egyeztetések az infláciés cél kijelöléséről a 2006 utáni időszakra vonatkozóan. Járai jelezte: legtöbben azon a véleményen vannak, hogy ne csak az év végére vonatkozóan fogalmazzon meg az MNB infláciés célt, hanem a folyamatos árstabilitás elérésére kellene törekedni.
A jegybanki alapkamat változásai 1992-től

(M-T Munkaügyi Tanácsadó Iroda)

G
Munkavilága a Google-ben
Ha később is gyorsan szeretnéd megtalálni ezt az oldalt, keress rá a Google-ben:
munkavilaga.hu
Megnyitás Google keresésben →